![Sigan Hu [시간 후]](http://2.bp.blogspot.com/-pFOUCmvPnUI/WZnLnXlF39I/AAAAAAAAA20/2SFcrrgrSzkjUk3cFlF-o0UlJcBIAWfmgCK4BGAYYCw/s1600/butttch.png)
Szia!
Igen, kissé rég hoztam meg a fejezetet, talán egy friss bejegyzést is...
Sikeresen valahogy megtudtam írni az 5. fejezetet végül, de lehet, hogy kissé össze lett kapkodva, mivel kevés szabadnapom van, még a hétvégeken is vannak programjaim vagy tanulni valóim. De legalább most már sikerült megírnom egy fejezetet!
Sikeresen valahogy megtudtam írni az 5. fejezetet végül, de lehet, hogy kissé össze lett kapkodva, mivel kevés szabadnapom van, még a hétvégeken is vannak programjaim vagy tanulni valóim. De legalább most már sikerült megírnom egy fejezetet!
Jejj! Már az ötödik fejezetnél tartunk, el sem hiszem! Igen, a 2. és a 3. fejezet között elég nagy különbség van, hogy mikor raktam fel, de attól függetlenül kint van!
Nagyon örülök, hogy idáig eljutottam, mondjuk nincs olyan sok olvasóm vagy "rajongóm". Nem. Az már túlzás lenne, ha azt mondanám, ha rajongóm. Nem, azok még nincsenek.
Na, igen. Eljutottunk az 5. fejezethez, már úgy kb. a sztori felénél tartunk, aminek én nagyon örülök! De talán mégsem annyira. Mindjárt itt a vége a sztorinak, de ne aggódjatok, mert hiszen ennek nemcsak egy évada lesz, hanem kettő vagy talán annál is több! Sokáig elviszem, ha ti is benne vagytok ^^
Ebben a fejezetben ezeket olvashatod: Egy találkozóról beszéltek Jae és Tae csevegésben, de elég viccesen, mert Jae először nem tudta, hogy azért hagyta el a beszélgetést Tae, mert felmegy Jae-hez. Hát ja. Kissé butának tűnhetett akkor, nemde?
Kiderül, hogy Tae azt hitte, hogy Jae anyja nincsen otthon, ezért könnyeben tudnak egymás között dumálni a történt dolgokról, de rosszul hitte. Az anyja igenis otthon volt.
Kissé zavaros lesz Bocchan és az anyuka találkozása, mert az anyja máig se tudott neki megbocsátani. De vajon most megbocsát neki? Hm? Ki tudja! Csakis akkor tudod meg, ha tovább olvasod! További jó olvasást kívánok a fejezethez!
A szívem hevesen verni kezdett, mert mi van, ha anya rögtön kiküldi anélkül, hogy valamilyen szót váltanánk egymással?
Na, igen. Eljutottunk az 5. fejezethez, már úgy kb. a sztori felénél tartunk, aminek én nagyon örülök! De talán mégsem annyira. Mindjárt itt a vége a sztorinak, de ne aggódjatok, mert hiszen ennek nemcsak egy évada lesz, hanem kettő vagy talán annál is több! Sokáig elviszem, ha ti is benne vagytok ^^
Ebben a fejezetben ezeket olvashatod: Egy találkozóról beszéltek Jae és Tae csevegésben, de elég viccesen, mert Jae először nem tudta, hogy azért hagyta el a beszélgetést Tae, mert felmegy Jae-hez. Hát ja. Kissé butának tűnhetett akkor, nemde?
Kiderül, hogy Tae azt hitte, hogy Jae anyja nincsen otthon, ezért könnyeben tudnak egymás között dumálni a történt dolgokról, de rosszul hitte. Az anyja igenis otthon volt.
Kissé zavaros lesz Bocchan és az anyuka találkozása, mert az anyja máig se tudott neki megbocsátani. De vajon most megbocsát neki? Hm? Ki tudja! Csakis akkor tudod meg, ha tovább olvasod! További jó olvasást kívánok a fejezethez!
Kim Lee
5. fejezet
 |
| Song: SF9 - Together |
A szívem hevesen verni kezdett, mert mi van, ha anya rögtön kiküldi anélkül, hogy valamilyen szót váltanánk egymással?
Parázni kezdtem, de hallottam, hogy Tae már dübörög az ajtón.
- Jae, nem akarod kinyitni? - anya pár méterre állt csak tőlem, majd méregetni kezdett. - Mi a baj?
- Várjál egy kicsit, csak először mondom neki, hogy ne kezdjen el valamit csinálni, meg, hogy téged se idegesítsen fel, mert mint, ahogy mondtam-
- Csak menj! - intett egyet, majd a mosogatóhoz ment, és pár tányért elkezdett a helyére pakolni.
Bólintottam, majd remegve lenyomtam a kilincset, végül az ajtó kitárult.
Pontosan. Tae volt az. Ugyanabban a cuccban volt, mint ma a fotózáson... Vagyis mikor összefutottunk és a bajok alakultak ki!
- Tae... - lefagytam, ugyanúgy, mint ma reggel. Csuktam be magam mögött az ajtót, és mélyen a szemeibe néztem. - Ide figyelj.
- Miért nem engedsz be? - közelebb jött hozzám, úgy, hogy már súrolta a homlokomat az álla, mivel rohadt magas volt. Majd lenézett rám és komoly arcot vágott. - Hm?
- Te ugye nem tudtad, hogy az anyukám itthon van. Nincs igazam?
- Mi a szar?! - hátrébb ment és fogni kezdte a fejét. - Miért nem mondtad, hogy itthon van?! He?!
- Mert te rögtön elhagytad a csevegést, és, ha írtam is volna, akkor nem írnál vissza! Most nem én vagyok a hibás! - ordítottam vissza neki.
- Á, basszus. Akkor menjünk el valahova, mert anyukáddal egy házban nem-
- Nem jöttök be-
Anya nyitott ki. Felé fordultam, s a szám akkora nyitódott, mint a Himalája.
- Ööö, anya! Meg tudom magyarázni! - megfogtam a kezét és az arcomhoz húztam.
- Ő kicsoda? - csodálkozni kezdett.
- Mi van? - felhúztam az egyik szemöldökömet. - Te...
- Ó, hogy az anyukád nem is tudta, hogy én jövök mi...! - Tae leguggolt, majd újra fogni kezdte a fejét.
- Bocchan? - döntötte el a fejét. - Bocchan... lenne az, akit te - mutatott rám - mondtál, hogy jön, és, hogy én nem szeretem, hanem régebben szerettem és-
- Igen, ő az! Csak ugye ő se tudta, hogy itthon vagy és ezért mondta, hogy találkozzunk itt, mert akkor nem kellene valahova elmenni, de most, hogy megtudta, azt mondta, hogy menjünk el valahova, de-
- Bocchan. Miért csaltad meg a lányom? - anya közbeszólt, és elengedett. Félrelökött, de óvatosan és Tae-hez ment. - Magyarázd meg.
- Pont ezért jöttem ide. - felállt, és anyához közel hajolt. - Ezért akartam Jae-vel találkozni, hogy megbeszéljem vele a múltat és elmondjam neki a jelent. De ahhoz be kellene mennem.
Anya hangosan szuszogott, amiből könnyen ki lehetett szőni, hogy egyáltalán nem akarja beengedni a házba, de muszáj lesz, mivel eljött egészen idáig, hogy megbeszélje velem azt a dolgot, hogy mi történt régebben és, hogy mi az igazság.
- Nem gondolom, hogy be kellene engedni. - fordult felém anya.
- Anya!
- Hiszen Ön is kíváncsi, hogy mi történt akkor nem? - Tae mellém állt.
- Igen az vagyok, csak... Na, adja a fenét! Gyertek be! - intett egyet dühében, és bement a házba.
Én mentem utána, majd megvártam míg Tae is bejön. Megkértem, hogy vegye a le cipőjét és vegye fel a papucsokat. Úgy is tett. Zsebre dugta a kezeit s figyelmesen körbetekintett.
- Hm, nem sokat változott. - bólogatott közben. - Csak modernebb lett azóta és-
- Na, gyertek gyerekek. - anya lerakott poharakat az asztalra, majd kihúzta a széket és elhelyezkedett. Hátradőlt és összefonta a karjait. - Üljetek le, és beszélgessünk. Természetesen utána beszélgethettek egymagatokra, de először is a főnök hallja a dolgokat.
- Igenis. - Tae meghajolt, majd vele együtt az asztalhoz mentünk és leültünk egymás mellé.
Elkezdtem piszkálni a körmeimet és vicsorítottam, mert most komolyan elkezdtem aggódni, hogy mi lesz ezek után. A szívem hevesen vert, és izzadni kezdtem. A remegésem se állt meg olyan egyszerűen, mióta megláttam Tae-t, talán még jobban remegtem.
- Öm, Tae... akkor elmondanád, hogy mi történt akkor? - felé fordultam, de vörös lett az arcom, ahogy visszanézett rám, ezért el kellett fordítanom a fejemet.
- Természetesen. Mivel ezért jöttem ide. - fordította fejét anyához. - A lánya egyszerűen csodálatos, bevallom őszintén. Nagyon sajnálom, hogy kihasználtam, nem akartam volna soha elhagyni. Csak... - lehajtotta a fejét, majd nevetett halkan, de aztán lehúzta a száját és a szemei elkezdtek tűzben égni. - Csak akkor a szüleim nem voltak jobban egymással, mára már el is váltak egymástól.
- Nem erre vagyok kíváncsi. - anya az asztalra könyökölt, majd egy chipset vett, és elkezdte enni. Úgy nézett ki ez az egész beszélgetés, mint egy megbeszélés vagy egy tárgyalás a rossz gyerekekkel. Anya lenne az igazgató, én és Tae pedig a rossz gyerekek. Anya megszólalt újra:
- Ki volt az a lány Jae-n kívül?
- Csak egy senki. Az igazság... elég jól tudja, hogy milyen rossz fiú voltam a gimiben? Hiszen mesélte Jae Önnek.
- Igen.
- Lázadó típus voltam. De mikor megismertem Jae-t - rám nézett - teljesen megváltoztam. Azt hiszem életem legcsodásabb és legboldogabb napjait élhettem át. - újra lehajtotta a fejét, és ökölbe szorította a kezeit. - Az a szőke lány, komolyan egy senki volt. Igen, volt még egy barátnőm, de ő nem volt igazi barátnő. Ezt a haverom találta ki, aki kissé bolond a lányok iránt. Nevezhetném pszichopatának is... De mindegy!
- Akkor ki volt ő? - anya gondolkodni kezdett, ezért inkább megkérdezte, hogy ki volt az a lány.
- Mondom, hogy egy senki! - felordított Tae, és az asztalra csapott. - Csak... csak egyszerűen egy hülye lány volt, akivel a haverom hozott össze, hogy valamilyen videót csináljon velük, amit fel akarna rakni az internetre. Azt se tudtam, hogy hol lakik vagy mi! Semmit az égvilágon nem tudtam!
- De miért volt szívecskével beírva a névjegyzékbe, és miért volt az a fénykép róla...? - ránéztem, és már kezdtem én is komolyabban venni a helyzetet. - Miért?
- Azt ő csinálta. Feloldotta a telómat és beírt a névjegyzékbe, és beállította azt a képet. A nevét szívecskére állította, mintha szerelmesek lennék.
- Valószínűleg azért, mert az a lány szerette Tae-t, kicsim. - nézett rám anya, és bólintott egyet. - Akkor ez az egész a lány hibája és a haverodé? Csak annyit mondj...
- Nem vagyok már semelyikükkel se jóban. Sőt, a csajszit be is oltottam a haverom előtt, és a haverom megsajnálta őt. Valszeg együtt vannak még mindig, nem tudom. Engem kellett volna megsajnálnia, nem pedig azt a szőke ri- Khm. -megköszörülte a torkát, azután még egyet köhögött is. - Azt nem mondom ki.
- Jól teszed, fiam. De akkor miért vállaltad el a filmet vagy micsodát?
- Azért, mert azt hazudta nekem, hogy Jae-vel együtt leszek a filmben. És én barom meg elhittem... - dől hátra, majd rám nézett a boci szemeivel. - Jae, én tényleg nem akartam, csak akkor olyan hülye és fiatal voltam. Én lettem volna veled, csak te ugye félreértetted és nem akartad velem megbeszélni, mert rögtön kiküldtél a házból. Tudod mennyire fájt téged látni sírni és aggódni? A szívem ott szakadt meg nekem egy helyben. Mintha egy cserép esett volna le a földre, majd szépen eltört, darabokra.
- Tae... - az arcomhoz vettem a kezemet, hogy ne látszódjon, ha netán elkezdek itt sírni.
- Istenem, milyen év volt az... - megráncolta a homlokát, majd a hajába túrt.
- Sajnálom, hogy miattam érezte sokáig magát rosszul és aggódott a lánya iránt. Egyáltalán nem akartam. A mait is sajnálom, mivel én voltam a hibás...
- Ön is ott volt?
Basszus. Anyának nem is mondtam, hogy Tae is ott volt. Kezdjük azzal, hogy már elég régóta beszélgetünk egymással és már egyszer találkoztunk is, amiről anya nem tud. Jesszus, ne.
- Igen, ott voltam. Mivel az én bátyám bántotta a lányát. De ne aggódjon, már megbeszéltem vele a dolgokat, hogy többet ne merje csinálni. - közelebb jött hozzám Tae. - Ott ugye rólam mondott csúnyákat, és a bátyám nagyon kiakadt rá, ezért bántotta őt.
- Hm, érdekes. Nem néztem volna ki belőled, édes lányom, hogy bárki előtt mondd ezt. Ráadásul nem az egyik családtagja előtt.
- Mert nem tudtam! - még jobban eltakartam az arcomat, és csúsztam lejjebb a széken. - Annyira, de annyira sajnálom az egészet...!
- Drágám, nem kell semmit se. - anya felállt, s odajött hozzánk. A székemre támaszkodott, és beszélni kezdett Tae-hez. - Most hagylak titeket tovább beszélgetni, mert nekem van még dolgom, és szeretném, ha a továbbiakat ti magatok beszélnétek meg.
Elengedte a székemet, majd hallottam, hogy eltotyog valahova.
- Gyere, Jae. - éreztem, ahogy Tae megsimogatja a hajamat, amire rögtön felemeltem a fejemet. - Menjünk a szobádba.
- Oké... - levettem a kezemet az arcomról, majd kiegyenesedtem és felálltam. A szobám felé indultam, majd meg is érkeztem. Tae rögtön mellettem termett. - Milyen gyorsan jössz, haha. - idegességemben nevetni kezdtem.
- Hát ez eléggé szar volt. - rám dőlt, majd átölelt. - Menjünk be inkább.
- Tae...! - elpirultam.
Nem akartam, hogy anya lássa, hogy átölel engem, mert akkor a villával kezdi el dobálni szegényt Tae-t. El tudom képzelni, hogy anya simán hozzávágna egy villát, mivel ő ilyen.
Gyorsan kinyitottam a szobát, majd ledobtam magamról, úgy, hogy a földre érkezett.
Becsuktam az ajtót, majd átléptem és az ágyamba ültem.
- S-segíts...! H-haldoklom...! Kérlek! - nyújtózott felém Tae, mintha most halna meg.
- Nem. Csak állj fel. - felé néztem és egy kicsit nevetni kezdtem mivel, viccesen nézett ki, ahogy eljátssza az egészet. - Na, gyere. Ülj ide. - megpaskoltam az ágyat, és mutattam, hogy jöjjön ide.
- Oké~ - rögtön fel állt, majd az ágyhoz pattogott, s leült velem szembe. - Miről akarsz beszélni? - mosolygott rám.
- Nem tudom. - megráztam a fejemet, majd visszamosolyogtam.
- Amúgy... már nem utálsz?
- Hm?
- Már nem utálsz? Ezt kérdeztem. - közelebb hajolt, majd megfogta az arcomat, és a homlokát az én homlokomhoz érintette. - Választ kérek.
- Nem! - löktem el magamtól, mire ő csak egy széles mosolyt adott. - Most már nem utállak, csak... De ez természetes, hogy nem fogok megbocsátani, amit velem műveltél akkor, meg ma, mivel ezek olyan esetek, amit egy ember könnyen nem tud megbocsátani a másiknak.
- Értem. - búsan lehajtotta a fejét, de csak viccből.
- Ne szórakozz már! Ezt simán be tudják mások venni! - rácsaptam a fejére, de utána megsimogattam. - Bocsi. Fájt?
- Dehogyis. - mosolygott, majd közelebb hajolt hozzám, majd egy csókot nyomott a homlokomra. - Akkor újrakezdjük?
- Nem, még nem.
- Mi? - csodálkozott. - Mi van?
- Azért, mert talán túl korai lenne számomra, és még nem nagyon hinném, hogy oly annyira szerelmes lennék beléd. - hajtottam le a fejemet. - Bocsánat ezért.
- No problem. - legyezett. - Nemcsak nekem kell a boldogság, hanem neked is.
- Köszönöm. - meghajtottam a fejemet. Majd rámosolyogtam. - Most úgy érzem magam, mintha, ha a régi énünk lennénk, nem igaz?
- De, az. - egy félmosolyt adott. - Amúgy van valami, amiről még kérdezni vagy beszélgetni szeretnél?
- Hm, most nem ugrik be semmi. - megráztam a fejem.
- Jesszus, mi a szar. - felállt, majd a fejére csapott. - Még mindig szereted azokat a buzikat? Hogy nem szoksz már le róluk? He? - az asztalomhoz ment, és észrevette, hogy a tükrömön kicsike poszterek és matricák voltak, amin a kedvenc bandáim voltak. Köztük a 17, SF9, EXO és GOT7. Még az A.C.E-t is szeretem, és a WANNA ONE-t is, de azokból még csak albumaim vannak.
- Nem buzik, és, ha nem tetszik, akkor ne ossz meg egyetlen egy véleményt se, köszönöm. - hozzámentem, és ellöktem a tükrömtől. - És igen, nem fogok leszokni.
- Áu. - fogta a vállát. - Amúgy emlékszem, ki vagy kik a kedvenceid a Seventeen-ből. - bólogatott, majd visszajött hozzám, és az ujjával rábökött Vernon-ra. - Ez itt az a Hansol gyerek, nem? - rám nézett, majd egy gonosz mosolyt vágott. - Ő az ultra biasod. A biasod, vagyis a sima az Wonwoo - bökött Wonwoo-ra, aki a tükör tetején volt, utána meg a lenti srácra mutatott - és ő meg a bias wreckered, Jisoo. - hátrébb ment, és büszkén beletúrt a hajába. - Tudom, isteni vagyok.
- Azta. - egy halk nevetést tettem, és felé fordultam. - Mikre emlékszel. Tae-hez ez egy csoda.
- De én egy isten vagyok, hoho. - felemelte a mutatóujját. - Én mindenre emlékszem.
- Vettem észre. - visszaültem az ágyba, majd Tae utánam jött. - Most mit csináljuk?
- Pff, lófing ötletem sincs. - felemelte a vállát. - Vajon... - majd egy perverz fejet vágott.
- Lószart. - megint rácsaptam a fejére.
- ÁU! Mi bajod van, hogy folyton a fejemre csapsz?! Ennyire tetszik, he? - simogatni kezdte.
Nyeltem egy idegesen, majd a jobb kezemet a kezére raktam, ami éppen a fején hevert, és megsimogattam. A szívem nem bírt lenyugodni, egyre hangosabban lehetett hallani, ahogy egy ütemre szólal meg. Elpirultam, és próbáltam vele nem egy szemkontaktust kötni, mivel mikor ránéztem, akkor láttam, hogy ő se értette pontosan, hogy mit csinálok. Csodálkozott. Majd egyszer a másik kezével megfogta a kezemet, és szorosan megszorította, majd az arcához nyomta. Éreztem azt a melegséget, ami az arcán volt. Aztán egyre lejjebb csúsztatta, míg végül a mellkasán megállt, pontosan a szívén. Ott is éreztem, hogy neki is hevesen ver. A furcsaság az volt, hogy onnan is melegség jött. Közelebb jött, majd megszólalt:
- Érzed ezt?
- Ühüm. - bólogattam, majd a fejemmel hátrébb mentem.
- Ez tudod mi?
- Ü-üm. - megráztam a fejem. Nem bírtam egyetlen egy szót se kiejteni a számon, mert féltem, hogy még valami rosszat mondanék.
- Ez az égő szívem irántad. - még közelebb hajolt, majd lelökött, úgy, hogy én fekve voltam, ő meg pontosan felettem volt. Ismerős ez az érzés. Pont, mint akkor. Pontosan ugyanígy.
Remegni kezdett újra az egész testem, és egyszerűen nem tudtam semmi másra gondolni, csakis arra, ami éppen most történik. Egyenesen a szemeibe néztem, és láttam, hogy ő mindent komolyan vesz.
- Félsz, mint régebben? - halvány mosoly jelent meg az arcán, majd elengedte a kezemet, és az arcomhoz hajolt, majd megpuszilta a homlokomat, ma már kb. kétszer. Felültettet, majd felállt az ágyról, és megrázta magát, majd nyújtogatni kezdett.
- Én szerintem megyek, mert nem akarlak titeket zavarni. - lehajolt majd megérintette a földet, és felállt. Az ajtóhoz ment, majd kiment.
Én lefagyott az arccal és lefagyott testtel úgy maradtam. Egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Nem tudtam feldolgozni az előbb megtörtént jeleneteket. Kiguvadt szemekkel bámultam magam elé. Nem bírtam utána szólni, bármilyen szó olyan nehezen esett volna ki, mintha éppen egy nehéz ember ráülne egy kisgyerek székbe, és az ketté törne.
Hallottam, hogy a nyitott ajtón valaki bekopog, és ez valószínűleg az anyukám volt.
- Jae drágám, Bocchan elmegy. Nem köszönsz el?
Már csak az ujjaim remegtek és semmi más. Egy gondolat gyorsan végigfutott a fejemben, aztán amilyen gyorsan fel tudtam állni, felálltam, s kifutottam a szobámból. Szegény anyát félrelöktem, és láttam, hogy Tae zavarodottan áll az ajtónál, bedugott zsebekkel. A földet nézi, közben harapdálja a száját.
Rögtön odarohantam hozzá, és a karjaiban végeztem magam. Átöleltem, és teljes erőmből magamhoz szorítottam, nem akartam, hogy elmenjen. A fejemet az állához fúrtam, mert pont akkora voltam, hogy odatudjam rakni. Tae rögtön viszonozta az érzésemet, ezért a leghamarabb mozdulatával átölelt engem is. A fejét a fejemre hajtotta, és pár percig lefagytunk így együtt. Fogadni merek, hogy anya ott áll valahol a háttérben és figyel minket.
Kicsit ringatóztunk, de kezdtem megnyugodni az ölelése miatt, s szép lassan elengedtem, majd egyenese a szemeibe néztem.
- Köszönöm, hogy itt voltál. Máskor is gyere, rendben? - vigyorogtam rá.
- Azta, mi a franc lett veled, hogy ilyen kedves lettél? - nevetett, majd megsimogatta a fejemet.
- Csakúgy. - ledobtam a kezét a fejemről. - De most már mehetsz.
- Amúgy az anyád hova lett? - nézett a vállam felett anyám után.
Megfordultam és láttam, hogy tényleg nincs ott.
- Mi a... Pedig az előbb még itt volt! - mutogattam a "volt" helyére, de éreztem, hogy Tae újra megsimogatja a fejemet. Felé fordultam, és intettem egyet.
- Menj csak. Én majd megkeresem az anyámat. - nevettem. - Nyitva van az ajtó, szóval ki tudsz menni.
- Köszönöm, Jae kisasszony. - hajolt meg, és vigyorogva elment az ajtóhoz, majd lenyomta a kilincset, és kitárta az ajtót. - Akk én megyek most. Csá.
- Szia. - integettem neki, majd kiment az ajtón.
Valamiért úgy éreztem, hogy rögtön fog hiányozni nekem. A szívem mintha éppen megszakadt volna, mikor elhagyta a házat, és már nem láttam őt a szemeimmel. Kifújtam a levegőt, majd szomorú arccal a konyha felé fordultam.
Most jutottak eszembe a régi szép emlékek Tae-val. Széles mosoly eredt az arcomra, és emlékezni kezdtem, mikor a konyhában mindig együtt csináltuk, vagyis próbáltuk megcsinálni a dangot, de mindig elrontottuk, és utána inkább maradtunk a rizsnél és a friss teánál. Nem tudtuk megcsinálni sehogy se, mert bénák voltunk mind a ketten. Emlékszem Tae mindig akkor vette fel azt a kék pulóvert, amit még én vettem neki karácsonyra, és az egy fontos emlék volt a számára.
Végül a kanapé felé fordultam, ami régen még nem volt ott, csak egy kis szőnyeg egy üvegasztallal, amin kekszek és italok voltak. Ott volt a tévé is, amin mindig végignéztük egy drámát, ha nagyon unatkoztunk. Egymáshoz bújtunk, betakarózva és kekszet zabálva együtt élveztük a drámát. Néha annyira megunta a drámát, hogy elaludt rajtam, és akkor mindig elaludtam én is, mivel annyira édes az alvó arca. Meg nagyon rossz nézni, hogy a fiúd éppen rajtad alszik, és te nem tudsz semmit se csinálni, mert, ha felkelted, akkor azonnal megöl. És akkor mindig azt tettem, hogy én is elaludtam. Mikor meg felébredtünk mindig ráébredtünk, hogy végigaludtuk a drámát, és annyi idő alatt kb. lejátszotta az egész sorozatot. Ezután meg nevetni kezdtük, hogy mennyire hülyék vagyunk, hogy miért nem kapcsoljuk ki, és azután alszunk el, vagy valami.
Sóhajtottam egyet, de a mosoly nem tűnt le az arcomról. A szobámba mentem, bezártam magam mögött az ajtót. Rögtön az ágyamba rohantam, és a telefonomat kezdtem el keresgélni. Meg is találtam egyhamar. Tudom, csak pár perc telt azóta, mióta Tae elment. A Messenger-be léptem, majd rögtön pötyögni kezdtem Tae-nek.
- Miért nem engedsz be? - közelebb jött hozzám, úgy, hogy már súrolta a homlokomat az álla, mivel rohadt magas volt. Majd lenézett rám és komoly arcot vágott. - Hm?
- Te ugye nem tudtad, hogy az anyukám itthon van. Nincs igazam?
- Mi a szar?! - hátrébb ment és fogni kezdte a fejét. - Miért nem mondtad, hogy itthon van?! He?!
- Mert te rögtön elhagytad a csevegést, és, ha írtam is volna, akkor nem írnál vissza! Most nem én vagyok a hibás! - ordítottam vissza neki.
- Á, basszus. Akkor menjünk el valahova, mert anyukáddal egy házban nem-
- Nem jöttök be-
Anya nyitott ki. Felé fordultam, s a szám akkora nyitódott, mint a Himalája.
- Ööö, anya! Meg tudom magyarázni! - megfogtam a kezét és az arcomhoz húztam.
- Ő kicsoda? - csodálkozni kezdett.
- Mi van? - felhúztam az egyik szemöldökömet. - Te...
- Ó, hogy az anyukád nem is tudta, hogy én jövök mi...! - Tae leguggolt, majd újra fogni kezdte a fejét.
- Bocchan? - döntötte el a fejét. - Bocchan... lenne az, akit te - mutatott rám - mondtál, hogy jön, és, hogy én nem szeretem, hanem régebben szerettem és-
- Igen, ő az! Csak ugye ő se tudta, hogy itthon vagy és ezért mondta, hogy találkozzunk itt, mert akkor nem kellene valahova elmenni, de most, hogy megtudta, azt mondta, hogy menjünk el valahova, de-
- Bocchan. Miért csaltad meg a lányom? - anya közbeszólt, és elengedett. Félrelökött, de óvatosan és Tae-hez ment. - Magyarázd meg.
- Pont ezért jöttem ide. - felállt, és anyához közel hajolt. - Ezért akartam Jae-vel találkozni, hogy megbeszéljem vele a múltat és elmondjam neki a jelent. De ahhoz be kellene mennem.
Anya hangosan szuszogott, amiből könnyen ki lehetett szőni, hogy egyáltalán nem akarja beengedni a házba, de muszáj lesz, mivel eljött egészen idáig, hogy megbeszélje velem azt a dolgot, hogy mi történt régebben és, hogy mi az igazság.
- Nem gondolom, hogy be kellene engedni. - fordult felém anya.
- Anya!
- Hiszen Ön is kíváncsi, hogy mi történt akkor nem? - Tae mellém állt.
- Igen az vagyok, csak... Na, adja a fenét! Gyertek be! - intett egyet dühében, és bement a házba.
Én mentem utána, majd megvártam míg Tae is bejön. Megkértem, hogy vegye a le cipőjét és vegye fel a papucsokat. Úgy is tett. Zsebre dugta a kezeit s figyelmesen körbetekintett.
- Hm, nem sokat változott. - bólogatott közben. - Csak modernebb lett azóta és-
- Na, gyertek gyerekek. - anya lerakott poharakat az asztalra, majd kihúzta a széket és elhelyezkedett. Hátradőlt és összefonta a karjait. - Üljetek le, és beszélgessünk. Természetesen utána beszélgethettek egymagatokra, de először is a főnök hallja a dolgokat.
- Igenis. - Tae meghajolt, majd vele együtt az asztalhoz mentünk és leültünk egymás mellé.
Elkezdtem piszkálni a körmeimet és vicsorítottam, mert most komolyan elkezdtem aggódni, hogy mi lesz ezek után. A szívem hevesen vert, és izzadni kezdtem. A remegésem se állt meg olyan egyszerűen, mióta megláttam Tae-t, talán még jobban remegtem.
- Öm, Tae... akkor elmondanád, hogy mi történt akkor? - felé fordultam, de vörös lett az arcom, ahogy visszanézett rám, ezért el kellett fordítanom a fejemet.
- Természetesen. Mivel ezért jöttem ide. - fordította fejét anyához. - A lánya egyszerűen csodálatos, bevallom őszintén. Nagyon sajnálom, hogy kihasználtam, nem akartam volna soha elhagyni. Csak... - lehajtotta a fejét, majd nevetett halkan, de aztán lehúzta a száját és a szemei elkezdtek tűzben égni. - Csak akkor a szüleim nem voltak jobban egymással, mára már el is váltak egymástól.
- Nem erre vagyok kíváncsi. - anya az asztalra könyökölt, majd egy chipset vett, és elkezdte enni. Úgy nézett ki ez az egész beszélgetés, mint egy megbeszélés vagy egy tárgyalás a rossz gyerekekkel. Anya lenne az igazgató, én és Tae pedig a rossz gyerekek. Anya megszólalt újra:
- Ki volt az a lány Jae-n kívül?
- Csak egy senki. Az igazság... elég jól tudja, hogy milyen rossz fiú voltam a gimiben? Hiszen mesélte Jae Önnek.
- Igen.
- Lázadó típus voltam. De mikor megismertem Jae-t - rám nézett - teljesen megváltoztam. Azt hiszem életem legcsodásabb és legboldogabb napjait élhettem át. - újra lehajtotta a fejét, és ökölbe szorította a kezeit. - Az a szőke lány, komolyan egy senki volt. Igen, volt még egy barátnőm, de ő nem volt igazi barátnő. Ezt a haverom találta ki, aki kissé bolond a lányok iránt. Nevezhetném pszichopatának is... De mindegy!
- Akkor ki volt ő? - anya gondolkodni kezdett, ezért inkább megkérdezte, hogy ki volt az a lány.
- Mondom, hogy egy senki! - felordított Tae, és az asztalra csapott. - Csak... csak egyszerűen egy hülye lány volt, akivel a haverom hozott össze, hogy valamilyen videót csináljon velük, amit fel akarna rakni az internetre. Azt se tudtam, hogy hol lakik vagy mi! Semmit az égvilágon nem tudtam!
- De miért volt szívecskével beírva a névjegyzékbe, és miért volt az a fénykép róla...? - ránéztem, és már kezdtem én is komolyabban venni a helyzetet. - Miért?
- Azt ő csinálta. Feloldotta a telómat és beírt a névjegyzékbe, és beállította azt a képet. A nevét szívecskére állította, mintha szerelmesek lennék.
- Valószínűleg azért, mert az a lány szerette Tae-t, kicsim. - nézett rám anya, és bólintott egyet. - Akkor ez az egész a lány hibája és a haverodé? Csak annyit mondj...
- Nem vagyok már semelyikükkel se jóban. Sőt, a csajszit be is oltottam a haverom előtt, és a haverom megsajnálta őt. Valszeg együtt vannak még mindig, nem tudom. Engem kellett volna megsajnálnia, nem pedig azt a szőke ri- Khm. -megköszörülte a torkát, azután még egyet köhögött is. - Azt nem mondom ki.
- Jól teszed, fiam. De akkor miért vállaltad el a filmet vagy micsodát?
- Azért, mert azt hazudta nekem, hogy Jae-vel együtt leszek a filmben. És én barom meg elhittem... - dől hátra, majd rám nézett a boci szemeivel. - Jae, én tényleg nem akartam, csak akkor olyan hülye és fiatal voltam. Én lettem volna veled, csak te ugye félreértetted és nem akartad velem megbeszélni, mert rögtön kiküldtél a házból. Tudod mennyire fájt téged látni sírni és aggódni? A szívem ott szakadt meg nekem egy helyben. Mintha egy cserép esett volna le a földre, majd szépen eltört, darabokra.
- Tae... - az arcomhoz vettem a kezemet, hogy ne látszódjon, ha netán elkezdek itt sírni.
- Istenem, milyen év volt az... - megráncolta a homlokát, majd a hajába túrt.
- Sajnálom, hogy miattam érezte sokáig magát rosszul és aggódott a lánya iránt. Egyáltalán nem akartam. A mait is sajnálom, mivel én voltam a hibás...
- Ön is ott volt?
Basszus. Anyának nem is mondtam, hogy Tae is ott volt. Kezdjük azzal, hogy már elég régóta beszélgetünk egymással és már egyszer találkoztunk is, amiről anya nem tud. Jesszus, ne.
- Igen, ott voltam. Mivel az én bátyám bántotta a lányát. De ne aggódjon, már megbeszéltem vele a dolgokat, hogy többet ne merje csinálni. - közelebb jött hozzám Tae. - Ott ugye rólam mondott csúnyákat, és a bátyám nagyon kiakadt rá, ezért bántotta őt.
- Hm, érdekes. Nem néztem volna ki belőled, édes lányom, hogy bárki előtt mondd ezt. Ráadásul nem az egyik családtagja előtt.
- Mert nem tudtam! - még jobban eltakartam az arcomat, és csúsztam lejjebb a széken. - Annyira, de annyira sajnálom az egészet...!
- Drágám, nem kell semmit se. - anya felállt, s odajött hozzánk. A székemre támaszkodott, és beszélni kezdett Tae-hez. - Most hagylak titeket tovább beszélgetni, mert nekem van még dolgom, és szeretném, ha a továbbiakat ti magatok beszélnétek meg.
Elengedte a székemet, majd hallottam, hogy eltotyog valahova.
- Gyere, Jae. - éreztem, ahogy Tae megsimogatja a hajamat, amire rögtön felemeltem a fejemet. - Menjünk a szobádba.
- Oké... - levettem a kezemet az arcomról, majd kiegyenesedtem és felálltam. A szobám felé indultam, majd meg is érkeztem. Tae rögtön mellettem termett. - Milyen gyorsan jössz, haha. - idegességemben nevetni kezdtem.
- Hát ez eléggé szar volt. - rám dőlt, majd átölelt. - Menjünk be inkább.
- Tae...! - elpirultam.
Nem akartam, hogy anya lássa, hogy átölel engem, mert akkor a villával kezdi el dobálni szegényt Tae-t. El tudom képzelni, hogy anya simán hozzávágna egy villát, mivel ő ilyen.
Gyorsan kinyitottam a szobát, majd ledobtam magamról, úgy, hogy a földre érkezett.
Becsuktam az ajtót, majd átléptem és az ágyamba ültem.
- S-segíts...! H-haldoklom...! Kérlek! - nyújtózott felém Tae, mintha most halna meg.
- Nem. Csak állj fel. - felé néztem és egy kicsit nevetni kezdtem mivel, viccesen nézett ki, ahogy eljátssza az egészet. - Na, gyere. Ülj ide. - megpaskoltam az ágyat, és mutattam, hogy jöjjön ide.
- Oké~ - rögtön fel állt, majd az ágyhoz pattogott, s leült velem szembe. - Miről akarsz beszélni? - mosolygott rám.
- Nem tudom. - megráztam a fejemet, majd visszamosolyogtam.
- Amúgy... már nem utálsz?
- Hm?
- Már nem utálsz? Ezt kérdeztem. - közelebb hajolt, majd megfogta az arcomat, és a homlokát az én homlokomhoz érintette. - Választ kérek.
- Nem! - löktem el magamtól, mire ő csak egy széles mosolyt adott. - Most már nem utállak, csak... De ez természetes, hogy nem fogok megbocsátani, amit velem műveltél akkor, meg ma, mivel ezek olyan esetek, amit egy ember könnyen nem tud megbocsátani a másiknak.
- Értem. - búsan lehajtotta a fejét, de csak viccből.
- Ne szórakozz már! Ezt simán be tudják mások venni! - rácsaptam a fejére, de utána megsimogattam. - Bocsi. Fájt?
- Dehogyis. - mosolygott, majd közelebb hajolt hozzám, majd egy csókot nyomott a homlokomra. - Akkor újrakezdjük?
- Nem, még nem.
- Mi? - csodálkozott. - Mi van?
- Azért, mert talán túl korai lenne számomra, és még nem nagyon hinném, hogy oly annyira szerelmes lennék beléd. - hajtottam le a fejemet. - Bocsánat ezért.
- No problem. - legyezett. - Nemcsak nekem kell a boldogság, hanem neked is.
- Köszönöm. - meghajtottam a fejemet. Majd rámosolyogtam. - Most úgy érzem magam, mintha, ha a régi énünk lennénk, nem igaz?
- De, az. - egy félmosolyt adott. - Amúgy van valami, amiről még kérdezni vagy beszélgetni szeretnél?
- Hm, most nem ugrik be semmi. - megráztam a fejem.
- Jesszus, mi a szar. - felállt, majd a fejére csapott. - Még mindig szereted azokat a buzikat? Hogy nem szoksz már le róluk? He? - az asztalomhoz ment, és észrevette, hogy a tükrömön kicsike poszterek és matricák voltak, amin a kedvenc bandáim voltak. Köztük a 17, SF9, EXO és GOT7. Még az A.C.E-t is szeretem, és a WANNA ONE-t is, de azokból még csak albumaim vannak.
- Nem buzik, és, ha nem tetszik, akkor ne ossz meg egyetlen egy véleményt se, köszönöm. - hozzámentem, és ellöktem a tükrömtől. - És igen, nem fogok leszokni.
- Áu. - fogta a vállát. - Amúgy emlékszem, ki vagy kik a kedvenceid a Seventeen-ből. - bólogatott, majd visszajött hozzám, és az ujjával rábökött Vernon-ra. - Ez itt az a Hansol gyerek, nem? - rám nézett, majd egy gonosz mosolyt vágott. - Ő az ultra biasod. A biasod, vagyis a sima az Wonwoo - bökött Wonwoo-ra, aki a tükör tetején volt, utána meg a lenti srácra mutatott - és ő meg a bias wreckered, Jisoo. - hátrébb ment, és büszkén beletúrt a hajába. - Tudom, isteni vagyok.
- Azta. - egy halk nevetést tettem, és felé fordultam. - Mikre emlékszel. Tae-hez ez egy csoda.
- De én egy isten vagyok, hoho. - felemelte a mutatóujját. - Én mindenre emlékszem.
- Vettem észre. - visszaültem az ágyba, majd Tae utánam jött. - Most mit csináljuk?
- Pff, lófing ötletem sincs. - felemelte a vállát. - Vajon... - majd egy perverz fejet vágott.
- Lószart. - megint rácsaptam a fejére.
- ÁU! Mi bajod van, hogy folyton a fejemre csapsz?! Ennyire tetszik, he? - simogatni kezdte.
Nyeltem egy idegesen, majd a jobb kezemet a kezére raktam, ami éppen a fején hevert, és megsimogattam. A szívem nem bírt lenyugodni, egyre hangosabban lehetett hallani, ahogy egy ütemre szólal meg. Elpirultam, és próbáltam vele nem egy szemkontaktust kötni, mivel mikor ránéztem, akkor láttam, hogy ő se értette pontosan, hogy mit csinálok. Csodálkozott. Majd egyszer a másik kezével megfogta a kezemet, és szorosan megszorította, majd az arcához nyomta. Éreztem azt a melegséget, ami az arcán volt. Aztán egyre lejjebb csúsztatta, míg végül a mellkasán megállt, pontosan a szívén. Ott is éreztem, hogy neki is hevesen ver. A furcsaság az volt, hogy onnan is melegség jött. Közelebb jött, majd megszólalt:
- Érzed ezt?
- Ühüm. - bólogattam, majd a fejemmel hátrébb mentem.
- Ez tudod mi?
- Ü-üm. - megráztam a fejem. Nem bírtam egyetlen egy szót se kiejteni a számon, mert féltem, hogy még valami rosszat mondanék.
- Ez az égő szívem irántad. - még közelebb hajolt, majd lelökött, úgy, hogy én fekve voltam, ő meg pontosan felettem volt. Ismerős ez az érzés. Pont, mint akkor. Pontosan ugyanígy.
Remegni kezdett újra az egész testem, és egyszerűen nem tudtam semmi másra gondolni, csakis arra, ami éppen most történik. Egyenesen a szemeibe néztem, és láttam, hogy ő mindent komolyan vesz.
- Félsz, mint régebben? - halvány mosoly jelent meg az arcán, majd elengedte a kezemet, és az arcomhoz hajolt, majd megpuszilta a homlokomat, ma már kb. kétszer. Felültettet, majd felállt az ágyról, és megrázta magát, majd nyújtogatni kezdett.
- Én szerintem megyek, mert nem akarlak titeket zavarni. - lehajolt majd megérintette a földet, és felállt. Az ajtóhoz ment, majd kiment.
Én lefagyott az arccal és lefagyott testtel úgy maradtam. Egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Nem tudtam feldolgozni az előbb megtörtént jeleneteket. Kiguvadt szemekkel bámultam magam elé. Nem bírtam utána szólni, bármilyen szó olyan nehezen esett volna ki, mintha éppen egy nehéz ember ráülne egy kisgyerek székbe, és az ketté törne.
Hallottam, hogy a nyitott ajtón valaki bekopog, és ez valószínűleg az anyukám volt.
- Jae drágám, Bocchan elmegy. Nem köszönsz el?
Már csak az ujjaim remegtek és semmi más. Egy gondolat gyorsan végigfutott a fejemben, aztán amilyen gyorsan fel tudtam állni, felálltam, s kifutottam a szobámból. Szegény anyát félrelöktem, és láttam, hogy Tae zavarodottan áll az ajtónál, bedugott zsebekkel. A földet nézi, közben harapdálja a száját.
Rögtön odarohantam hozzá, és a karjaiban végeztem magam. Átöleltem, és teljes erőmből magamhoz szorítottam, nem akartam, hogy elmenjen. A fejemet az állához fúrtam, mert pont akkora voltam, hogy odatudjam rakni. Tae rögtön viszonozta az érzésemet, ezért a leghamarabb mozdulatával átölelt engem is. A fejét a fejemre hajtotta, és pár percig lefagytunk így együtt. Fogadni merek, hogy anya ott áll valahol a háttérben és figyel minket.
Kicsit ringatóztunk, de kezdtem megnyugodni az ölelése miatt, s szép lassan elengedtem, majd egyenese a szemeibe néztem.
- Köszönöm, hogy itt voltál. Máskor is gyere, rendben? - vigyorogtam rá.
- Azta, mi a franc lett veled, hogy ilyen kedves lettél? - nevetett, majd megsimogatta a fejemet.
- Csakúgy. - ledobtam a kezét a fejemről. - De most már mehetsz.
- Amúgy az anyád hova lett? - nézett a vállam felett anyám után.
Megfordultam és láttam, hogy tényleg nincs ott.
- Mi a... Pedig az előbb még itt volt! - mutogattam a "volt" helyére, de éreztem, hogy Tae újra megsimogatja a fejemet. Felé fordultam, és intettem egyet.
- Menj csak. Én majd megkeresem az anyámat. - nevettem. - Nyitva van az ajtó, szóval ki tudsz menni.
- Köszönöm, Jae kisasszony. - hajolt meg, és vigyorogva elment az ajtóhoz, majd lenyomta a kilincset, és kitárta az ajtót. - Akk én megyek most. Csá.
- Szia. - integettem neki, majd kiment az ajtón.
Valamiért úgy éreztem, hogy rögtön fog hiányozni nekem. A szívem mintha éppen megszakadt volna, mikor elhagyta a házat, és már nem láttam őt a szemeimmel. Kifújtam a levegőt, majd szomorú arccal a konyha felé fordultam.
Most jutottak eszembe a régi szép emlékek Tae-val. Széles mosoly eredt az arcomra, és emlékezni kezdtem, mikor a konyhában mindig együtt csináltuk, vagyis próbáltuk megcsinálni a dangot, de mindig elrontottuk, és utána inkább maradtunk a rizsnél és a friss teánál. Nem tudtuk megcsinálni sehogy se, mert bénák voltunk mind a ketten. Emlékszem Tae mindig akkor vette fel azt a kék pulóvert, amit még én vettem neki karácsonyra, és az egy fontos emlék volt a számára.
Végül a kanapé felé fordultam, ami régen még nem volt ott, csak egy kis szőnyeg egy üvegasztallal, amin kekszek és italok voltak. Ott volt a tévé is, amin mindig végignéztük egy drámát, ha nagyon unatkoztunk. Egymáshoz bújtunk, betakarózva és kekszet zabálva együtt élveztük a drámát. Néha annyira megunta a drámát, hogy elaludt rajtam, és akkor mindig elaludtam én is, mivel annyira édes az alvó arca. Meg nagyon rossz nézni, hogy a fiúd éppen rajtad alszik, és te nem tudsz semmit se csinálni, mert, ha felkelted, akkor azonnal megöl. És akkor mindig azt tettem, hogy én is elaludtam. Mikor meg felébredtünk mindig ráébredtünk, hogy végigaludtuk a drámát, és annyi idő alatt kb. lejátszotta az egész sorozatot. Ezután meg nevetni kezdtük, hogy mennyire hülyék vagyunk, hogy miért nem kapcsoljuk ki, és azután alszunk el, vagy valami.
Sóhajtottam egyet, de a mosoly nem tűnt le az arcomról. A szobámba mentem, bezártam magam mögött az ajtót. Rögtön az ágyamba rohantam, és a telefonomat kezdtem el keresgélni. Meg is találtam egyhamar. Tudom, csak pár perc telt azóta, mióta Tae elment. A Messenger-be léptem, majd rögtön pötyögni kezdtem Tae-nek.
21:05 PM
Jaee~: Szia Tae! Tudom, nemrég mentél el, csak úgy írni akartam. Úton vagy?
Tae nem írt vissza rögtön, de kb. 3 perc után visszaírt.
Taee~: jaa, mindjárt otthon vagyok, pár perc 21:09 PM
Jaee~: Okés ^^ Majd írj, ha otthon vagy.
Taee~: jajaja
És igaza volt. Pár perc múlva írt nekem, és míg nem írt, addig idegesen ültem a telefonomra várva, míg rezzen egyet. Mikor írt, rögtön felé nyúltam, és beléptem a Messengerbe.
Taee~: szijaaa 👀✌ 21:12 PM
Jaee~: Szia Tae. Sikeresen hazaértél? 🙆
Taee~: Aha, mondjuk majdnem elütött egy baromarc, és bemutattam neki, de no prob. Te hogy vagy?
Jaee~: Megvagyok, köszi, hogy kérded 😊 21:13 PM
Taee~:
Taee~ egy fájlt osztott meg Önnel.
Taee~: Szexi kép nem? 21:14 PM
Jaee~: A tetkók nagyon zavarnak engem... 👿 Mintha egy ördög lenne ott.
Taee~: de akk a fejemet nézd, ember! Most te küldesz egy képet magadról!
Jaee~: De nem akarok! 😭 21:15 PM
Taee~: dede nincs semmilyen képem a mostani énedről. Kell egy plss 🙏
Jaee~: Rendben...
Nem készültem fel erre a nagy szelfizésre, de gyorsan lekaptam magamról a rózsaszín pulcsimat, majd helyette felvettem egy fehér pólót, mert hirtelen melegebb lett. Vagy csak én vagyok egyre melegebb a beszélgetés miatt...?
Jaee~:
Jaee~ egy fájlt osztott meg Taee~-vel.
Taee~: woooww 😎 szép vagy💓💋 21:16 PM
Jaee~: Anyád. Ne mondj ilyeneket, mert...
Taee~: Mert?
Jaee~: Csakúgy. Nem esik jól, sőt, rosszul.
Taee~: oh pedig azt hittem, hogy a lányok örülnek, ha a fiúk bókolnak vagy jókat mondanak nekik. Szóval te nem vagy az a stílusú lány 🙅 21:17 PM
Jaee~: Ja, biztosan így van. 😑
Rezzent a telefonom. Most más írt nekem. Hacchan volt az. Úristen, milyen rég beszéltem vele is. Egy kis időre el is felejtettem őt... Ú, most rosszul érzem magam! Beléptem a beszélgetésbe, és írta:
Hacchan: Hello-bello! Rég beszéltünk. Minden rendben van, hogy nem jelentkezel? Írj, ha jól vagy, oké? 21:17 PM
Hwancha: Szia! Bocsi, hogy nem írogattunk annyit egymásnak, csak sok programom volt. Valami probléma van?
Hacchan: Sziaa! Nem, nincs semmi baj. Csak hiányzol 💗
Hwancha: Te is nekem hehe 😁💚 21:18 PM
Tae írt most. Jesszus.
Taee~: Óóó, ez tetszik 💦
Jaee~: Most már minden fog tetszeni, ami velem kapcsolatos??
Taee~: valszeg így lesz 😉 21:19 PM
Jaee~: Ühüm, értem.
És eljött a pillanat, mikor Tae és Hacchan egyszerre írták meg az üzenetet, ami ráadásul ugyanaz volt, csak másképp megfogalmazva.
Taee~: holnap ráérsz egy talira? Nincs semmi programom, szerintem neked se. Sétálnánk egyet, és elmennénk boltokba. Na?
Miután elolvastam beléptem Hacchan és az én beszélgetésembe.
Hacchan: Tudnánk holnap találkozni? Nem fontos, csak szeretnék beszélgetni veled. Egy olyan barátnős nap. Elmehetnék oda, ahova szeretnél, megengedem kivételesen. De, ha unalmas helyet mondasz, akkor kinyírlak! 21:20 PM
Úristenem, most mit írjak nekik?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése